A megérzések

Nagyon friss még az élmény, és azt mondják terápiás jelleggel is lehet írni, úgyhogy mégha az érzelmi értintettség miatt nem is nagyon lesz benne koncepció, mindenképpen őszinte lesz.

Ma egy barátnőm azzal állt elő, hogy a volt pasim cseten írogat neki, fűtögeti és találkozást kezdeményez.

Mindez elsőre persze nem lenne olyan égbekiáltó bűn, ha az ember nem ismeri az előzményeket.

4 évig voltunk együtt, másfél hónapja szakítottunk. Végleg. Azt hiszem mostmár ki tudom mondani. Ezek után. Többször volt már ilyen kísérlet, akár több hétre is, de sosem bírtuk egymás nélkül. Nagyon szenvedélyes volt a kapcsolatunk, sok veszekedéssel, szakítással, kibéküléssel. Többször próbálkoztunk együtt is lakni, de nem ment.

A kapcsolatunkban a folyamatos gond az én bizalmatlanságom volt. Mindig éreztem valamit, ami nem stimmel vele. Első sorban azt, hogy a volt feleségével (annak ellenére, hogy nincs közös gyerekük) milyen szoros a kapcsolatunk. Ehhez az is hozzá tett, hogy a kapcsolatunk első 8 hónapjában még azt sem tudta eldönteni, hogy az ex vagy én leszünk-e a befutók. El is ment vele 3 hétre egy nyaralásra. Ez után volt az első szakítsásunk, de aztán hagytam magam meggyőzni. Azt tudom, hogy szex nem volt köztük, pont ezért is költöztek szét előtte már, de ennek ellenére mai napig lelki társak.

Szóval az ex mellett voltak még folyamatos flörtök, amik szerinte nem komolyak, csak én fújom fel, és a bizalmatlanságom, valamint a folyamatos számon kérés miatt alkalmatlan vagyok egy normális kapcsolatra. Szerinte az a normális amit egy barátja csinál: otthon két gyermekes mintás családapa, amúgy meg évek óta van szeretője. Ezt fel is hozta nemrégiben példának, hogy náluk minden milyen otthonos és békés, és mennyire irígyli.

A legutóbbi flörtölés a barátnőmmel pár napja történt, és csak “ismerkedés, élményszerzés, tapasztalat” célból volt. Legalábbis ez volt a válasz, mikor a lány megkérdezte, hogy miért akar vele találkozni.

Régebben azonnal felhívtam volna, hogy leordítsam a fejét, és most is nagyon bennem volt, de mégsem tettem.

A történet pikantériája, hogy tegnap éjszaka együtt töltöttünk egy csodás, szerelmes éjszakát. Vacsorát csinált nekem, és reggelit, valamint olyan odafigyelésben, rajongásban és gondoskodában volt részem, mint kevésszer a kapcsolatunkban.

Bár másfél hónapja vége lett, az első 1 hónap után találkoztunk hasonló indíttatással, mint tegnap. Volt, hogy kirándultunk, volt hogy csak találkoztunk. Bennem egy nagy szomorúság volt ilyenkor, mert azt éreztem, hogy ha ennyire jó együtt (nemcsak a szex, de az együtt töltött szabadidő is), akkor miért nem tudunk együtt élni. Hozzátartozik, hogy 3 évig nem védekeztünk, és nem lett közös gyerekünk, bár én nagyon (elmondása szerint ő is) szerettem volna még egy gyereket. De a kivizsgálásig sosem jutott el.

Volt bennem egy illúzió, hogy a szakítás után majd bizonyos idő elteltével, ha sokáig nem találkozunk (nyáron egy két hónapos utazást tervezek a lányommal) majd biztos nagyon hiányzom neki, és megváltozik.

Adtam is neki egy végső határidőt, ha fél év múlva úgy gondolja, hogy komolyan akarja ezt csinálni, akkor itt leszek. Persze az apróbetűsben nem volt benne, hogy ha másokat fűtöget, akkor ez nem érvényes, de azt hiszem ez alap. Ha rákérdeznék, biztosan ez lenne a magyarázat. Mert az mindig van.

Sokáig elhittem, hogy az gyanakvó megérzéseim csak fantáziálások. Hogy az eddigi rossz tapasztalatokból táplálkoznak. Engem is csaltak már meg, és én is voltam már harmadik. Elhittem, hogy nekem van üldözési mániám, és mikor esténként a wc-ben írogat, vagy mindig a zsebében hordja otthon a telefonját – aminek persze nem tudom a pin kódját – az csak a saját parám. És hogy bízni kell benne annyira, hogy ezekre nem vagyok kíváncsi, mert nem csinál olyat, ami nekem rossz lenne.

Úgy voltam beállítva, mint egy sérült ember, akinek az önértékelésével bajok vannak. Aki nem tud megbízni senkiben.

Most minden kivilágosodott. Neki mindig is szüksége lesz egy kapcsolaton kívül is folyamatos megerősítésre, amit máshonnan kell megkapnia. Ismerem az érzést, és is voltam már ebben. És bár azt erősen hiszem, hogy nem csalt meg, az a legfájdalmasabb, hogy még csak létjogosultsága sem volt az érzéseimnek. 

De én ebből már nem kérek. Ezzel én nem tudok megbarátkozni, sem együtt élni.

Mostmár csak sajnálom, hogy ezekre szüksége van, mert belül az a kisfiú még ezt nem ismerte fel. Óriási nyugalom lett bennem hirtelen. Mitha kivilágosodott volna az út, amerre mennem kell. Persze nyilván lesznek még bennem sokáig kérdések, és fájdalmas hiányérzet, de talán ezzel a mostani tapasztalással könnyebb lesz ezeket leküzdeni.

És igyekszem nem bántani magam azért, hogy még ezek ellenére is mindig hittem és hittem neki. Hiszen mit tudtam volna tenni, ha szeretem.

Fantasztikus az időzítés. Reggel eljövök tőle, egy szerelmes éjszaka után, és pár óra múlva ez derül ki. Mi ez, ha nem egy bazi nagy vállon rázás, hogy térjek már észhez, és lássam meg, hogy mi van valójában, és ne hagyjam magam meggyőzni, hogy nem jók a megérzéseim…